2011. november 4., péntek

Itthon vagyok. A lábamhoz ugyan elvétve sem térdepelnek bokrok, de lelkesen pofon nyalnak a kutyák, és a család is örvendezik. Az Old Delhi-i városnézés sajnos újfent elmaradt, viszont úgy érzem, jelentkeznünk kéne a Lonely Planetnél, hogy szívesen írnánk értékelést India egészségügyi intézményeiről. Az utolsó éjszakát hotelszobánk helyett az Amit Jaggi Emlékkórházban töltöttük. Ádám mint beteg, én eleinte mint kísérő, később szintén beteg.
Négy hét alatt háromszor sikerült összeszednem agresszív bakteriális fertőzést, kétszer voltam kórházban, ezen kívül számtalanszor átvertek, becsaptak, megbántottak. Tudom, tavaly sem voltak sokkal szeretetreméltóbbak azok, akikkel valamilyen formában "üzleti" kapcsolatba kerültünk, de idén, valószínűleg a sok gyengélkedés miatt, valahogy rosszabbul viseltem. Volt, hogy bőgtem, volt, hogy üvöltöttem, időnként meg csak magamban szidtam őket. Ennek ellenére tudom értékelni a rengeteg látnivalót és élményt, amivel gazdagabbak lettünk, és állok elébe az újabb kalandoknak. A tervek valószínűleg kitartanak a kövezkező tíz évre :)


2011. november 1., kedd

Pushkar, Agra, Fatehpur Sikri

Kicsit nehéz visszazökkeni a mitsembánós hangulatba a tegnap befejezett nyavalygós poszt után. Főleg, mert tegnap is meg ma is került még rá egy-egy lapáttal, sőt, a holnaputáni hazaindulás miatt má az otthoni, nem mindig pozitív és felhőtlen gondolatok is kezdenek beférkőzni a kis fejembe. Gondolkozni kéne, rágódni a látottakon és az új élményeken, de a zakatoló ventilátor meg az utcáról behallatszó folyamatos dudaszó miatt nehéz. Ritka pillanatnak számít, mikor sikerül kicsit csöndesen lenni. Már zavar a zene is, az állandó vicskantrizás meg vatszjornéjmezés. Mintha nem tudnának nyugton maradni. Mikor a spanyolokkal néztük a naplementét Bundiban, belepetárdáztak a hangulatba a madarakkal teli tó partján, aztán meg is kérdezték, miért ülünk olyan furcsán elmerengve. 
Pushkari nagy élményünk a teveszafari és a sivatagban, tábortűz mellett töltött éjszaka volt. Mikor hajnalban felébredtem, a csillagokat bámultam magam fölött. Másnap, a többszáz méterrel :) magunk mögött hagyott civilizációba visszatérve sajnos már ebben a kisvárosban is nagy volt a nyüzsgés: megkezdődött Rajahstan legnagyobb fesztiválja, a Pushkari Tevevásár. Még több a turista, indiai és nyugati egyaránt; tevék, árusok, mutatványosok özönlötték el az utcákat.



Este továbbindultunk, és reggel már Agrában, Uttar Pradesh államban ébredtünk föl. A Taj Mahalt akartuk még egyszer látni. Ami sokkoló: ebben a városban nem kék az ég, és éjszaka nem látszanak a csillagok a légszennyezés miatt. A weather.com szerint hétágra süt a nap, ennek ellenére szürke köd borít mindent, már 50 m távolságra is homályosan látni. A torkomat egyfolytában kaparja a por. Összehasonlítottam a tavalyi képeinkkel: sokat romlott a helyzet.



Ma a 40 km távolságban levő Fatehpur Sikribe látogattunk ki, ami 13 évig /valamikor a 16. században/ Akbar mughal uralkodó székhelye volt. Mecsetet épített és palotákat három kedvenc feleségének /egy hindu, egy moszlim és egy keresztény/, aztán halála után az udvartartás elköltözött. Az elhagyott város ma az Unesco Kulturális Világörökség része. A mecset sajnos tele van haszonlesőkkel és galambokkal, ez előbbiek képletesen szarnak a fölszólításra, hogy hagyjanak békén, az utóbbiak meg szó szerint. 




Holnap korán reggel indulunk Delhibe. Tavaly kihagytuk a városnézést, idén megpróbáljuk bepótolni, mielőtt csütörtökön hazaröpülünk.