A Higgs-bigyó nálunk gyakori téma. Nemcsak a nemrég történt bejelentés kapcsán, és nem csupán amiatt, hogy Ádámom néhány sör után intenzív fejtágításba kezd tetszőleges asztaltársaságokban részecskefizikáról, csillagászatról, neonokról és müonokról. Az első számú kapcsolódási pont a családban Kispityu néven futó unokatestvér, aki jelenleg a CERN dolgozója, és akit februárban volt szerencsénk meglátogatni franciaországi otthonában és svájci munkahelyén. Pityu mondjuk szerintem akár utazásszervező is lehetne, szuper programot állított nekünk össze erre a néhány napra. Pl. sikerült magyar nyelvű vezetést intéznie, és nemcsak a látogatóközpontba vitt el bennünket, hanem az egyik legnagyobb detektort, a CMS-t is megnézhettük. A magyar nyelvű magyarázat piszkosul jól jött, a fizikaórák már tényleg régen voltak, bár mondjuk ezt a témát akkoriban még túlzottan lelkiismeretes tanárunk sem boncolgatta (Hey, Joe!). Vagy csak akkor se figyeltem, ezért nem emlékszem--- Azon már elgondolkoztam közben, lesz-e vajon közvetlen hatása kicsi és jelentéktelen életemre a világrengető felfedezésnek: IGEN. Biztos, hogy ezt Sheldon Cooper nem hagyja majd szó nélkül.
Számítógép-hálózat adatátvitel közben.
A csoportképen sajnos elmosódtam. Így csak külön: én sisakban...
... és a CMS. Itt is tévedtem: úgy képzeltem, a cső metrófolyosó átmérőjű. Persze, minek lenne, a szubatomi részecskék nyavalyásul kicsik. Egy csomó ideig észre se vették őket.
A CERN történetében egy fekete nap, amikor a rosszul bekötött vezeték miatt a rendszer kissé túlpörgött. Az akkor tönkrevágott csöveken ülve fényképezkednek a mit sem sejtő turisták.
Az LHC-s körutat Pityu barátaival abszolváltuk. Mindannyian egyetemisták, jelenleg a kutatóintézet alkalmazottai, és jajdenagyon más problémáik vannak, mint nekünk voltak megboldogult diákkorunkban. Én pl. annak idején pár hónapig azon törtem a fejem, hogyan lehet megélni egy román nagyvárosban havi potom kétmillió-néhányszázezer lejből. A válasz: nehezen, a nagyjából napi másfél eurónak megfelelő összeg még ott is kevés.
Genfben tényleg órából, bankból és zsebkésből van a legtöbb. Örülök, hogy jártam ott, de eufóriát inkább éreztem India kétes higiéniájú utcáin, mint ebben a korrekt, tiszta és steril városban.
A taposóaknák áldozatainak emlékére. Háttérben az ENSZ épülete, a parkban Ghandiji. Sajnos az egyébként tájékozott vezetőnk nem tudta, vajon folytak-e itt is tárgyalások annak idején Anglia és India / Pakisztán között.
Valamiért úgy képzeltem, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége hipermodern épületekben székel, termeik a legmodernebb technikával vannak fölszerelve. Hát, nem így van, egy része a 20-as évekből, a többi a század második feléből származik, a felújítás ráférne kívül-belül.
A Vörös Kereszt épülete. Pont, mint a Civiben.
A Genfi tó. A Balaton után Közép-Európa második legnagyobb természetes tava. A különbség csak 14 km2, meg a lehetőség, hogy az ember összefut Schumival, aki a tó partján lakik.
A szökőkúthoz vezető jeges mólon egyensúlyozva biztos voltam benne, hogy meg fogok mártózni a vízben. Szerencsére nem így történt.
A reformáció genfi emlékműve előtt.
Második napunkon újabb helyi specialitásokkal kerültünk közelebbi kapcsolatba: csoki, sajt és Giger. Az első két múzeum erősen gyerekekre belőve, a harmadik kimondottan nem :)
Csokigyár. Láttunk umpalumpát.
És ettünk ingyencsokit.
A sajtgyár előcsarnokában. Attila fej.
Már túl vagyunk a hatalmas hógolyóháborún. Most tél van és csend és hó és halál.
Az álmos, középkorból ittragadt városka (La Gruyere) a Giger-múzeum miatt is érdekes.
Harkonnen-székek, a 8. utas és biomechanoidok. Kívül ezek az izék köszöntenek.
Az eredeti terv szerint utolsó napunkon Chamonixba autóztunk volna el, majd itt felfogaskerekűztünk volna 3900 m magasra, hogy jól megnézzük a Mont Blancot. A ködös idő miatt borult a terv, helyette Annecy francia kisvárosban jártunk. Középkori vár, almaevő madarak, tó, flambírozott palacsinta. Másnap még egy kicsit CERN, majd Genf, Budapest és Moson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése