2014. január 22., szerda

Clean Agra, green Agra

Bár a kezdeti intenzív kultúrsokkot nagyjából fél-egy nap alatt sikerült legyűrni, azért még jócskán értek meglepetések. (Megjegyzem, sokkal később is.) Például a Taj Mahalnál felháborodtunk az indiai és a külföldi látogatók által fizetendő belépődíjak közötti különbségen (20 és 750 rupia), aztán végre átjutottunk a tapizáson meg az egyéb biztonsági intézkedéseken. (És közben visszavittük a szatyrainkat a szállásra, mert a Taj Mahalhoz nem lehet táskával bemenni. Állítólag szigorúan tilos csokit meg rágógumit bevinni, nehogy összemaszatoljuk meg összeragasszuk a falakat. Mondjuk nekem amúgy sem jutna eszembe, de láttunk már a látogatók által megjelölgetett, egyébként az egész világon egyedülálló falfestményeket.) 
Magához a fő épülethez három kapun keresztül lehet bejutni: a keleti, a nyugati és a déli oldalról, míg északról a hol monszuntól duzzadt, hol a szárazságtól jócskán leapadt Yamuna folyó szegélyezi a kertet. Az előző bejegyzésben jócskán és jogosan lealázott Hotel Raj egyetlen előnye, hogy a déli bejárattól mindössze ötven méterre található. A keskeny utcácskát kecskék és többnyire márványból (na jó, többnyire ennek az utánzatából) készült portékát (hangosan és intenzíven) kínálgató boltok szegélyezik. Amit később alaposan megtanultunk: ha valami megtetszik, érdemes lecsapni rá, mert a következő városban már nem lesz kapható. Agrában például a faragott és üveg-vagy féldrágakő berakással díszített ajándéktárgyak és bútorok egyediek. Velünk néhány poháralátét, aztán egy évvel később apró ékszerdobozok utaztak haza, és itt szereztem be az első Indiából származó ruhadarabomat is.




A Taj Mahal húszezer munkást foglalkoztató megépítése egyébként 1632-ben kezdődött, emléket állítva az aktuális uralkodó kedvenc feleségének, Mumtaz Mahalnak. Shah Jahan mély és őszinte gyászába állítólag némi lelkiismeret-furdalás is vegyült: az eredetileg Arjumand Banu névre hallgató szépasszony ugyanis 14. közös gyermekük születésekor halálozott el, tizenkilenc évi boldog házasság után. Gyakori várandóssága ellenére tanácsadója és állandó kísérője volt férjének: az utolsó, (egyébként azon hét gyermekük közé tartozó utódot, aki megélte a felnőttkort) is egy katonai manőver keretein belül sikerült világra hoznia.
A hófehér (bár a savas esők és az erőteljes légszennyezés miatt sárgulásra hajlamos) épületet számos legenda övezi. Például hogy templom, vagy hogy egy fekete másolat is tervben volt a Yamuna folyó túlsó partjára szánva sötét tükörképként, és hogy a prágai Orlojhoz hasonlóan megcsonkították az építésvezetőket, hogy ne vigyék tovább az értékes tudást, és ne készüljön konkurencia. A legújabb kutatások szerint egyik sem igaz, érdekes és mégis valós sztori is akad azonban. Például hogy kisebb és jóval szerényebb méretű előfutára, a Baby Taj Mumtaz Mahal nagyapjának síremléke. Az első volt, amelyet a tradicionális vörös homokkő helyett fehér márvány és temérdek féldrágakő fölhasználásával húztak föl, erre a prototípusra hajaz a sokkal híresebb nagy testvér, amit kívülről a muzulmán vallás előírásainak megfelelően berakásos virágminták és Korán-idézetek díszítenek. A központi, kupolás dómot négy minaret keretezi, több mint negyven méteres magasságba nyúlva. A méretüket egyébként az határozta meg, hogy egy esetleges földrengés vagy egyéb katasztrófa esetén ne okozzanak kárt a sírokat védő kupola szerkezetében.






A kertben való kóválygást, az épület leesett állal való bámulását és rengeteg különböző szögből és távolságból való megörökítését az egyik félreeső ösvényen üldögélő makákó, és a számos közös fotóért kuncsorgó helyi turista szakította meg időnként. Aztán ahogyan végre a Taj közelébe értünk, választanunk kellett: a szandálra húzott zacskószerű borítás és a cipők sorsára hagyása között az erre a célra kijelölt farekeszekben. A Nagytesóval a beszaribb, de mint gyorsan kiderült, a kényelmesebb megoldás mellett döntöttünk. Az imidzsünk ugyan sokat romlott, de nevetve figyeltük Ádámot, amint fürgén kapkodja a lábát, hogy a tűzforróra hevült márványburkolaton át az árnyékos részbe érjen. Maga a sír és a koporsó nem volt különösképp emlékezetes, de az intarziák közelebbről nézve sem veszítettek a szépségükből, sőt.



A Taj miniatűr  elődjéhez indulva tuktukot fogadtunk, hogy a folyó túloldalára szállítson. Sajnos rossz sorrendet választottunk, a Babyt kellett volna először megnézni, nemcsak az építkezések sorrendje, hanem az élmény fokozása érdekében is. Sebaj, kellemes volt kissé elvonulni a nyüzsgéstől - Indiában ritka és kihasználandó pillanat, ha egy kis csendre és egyedüllétre nyílik lehetőség a pénztárcánknak megfelelő lepukkant hotelszobák magányán kívül.


A napba sajnos egyéb látnivaló már nem fért bele, így egy nagyot sétáltunk, majd lovaskocsival érkeztünk vissza vacsorázni a villanyoszlopokkal megtűzdelt kis térre a Hotel Raj közelében. A lovaskocsi miatt egyébként szégyellem magam: a fuvarért fizetendő néhány rupival láthatólag nem a jószág testi-lelki jólétét finanszíroztuk.


Másnap korán keltünk, hogy az alu paranthából (vékonyra sütött, krumplis kenyérféle) és chai masalából (fűszeres, tejes tea) álló reggeli után Rajasthan egyik legnagyobb erődjét induljunk el felfedezni. Nagyszerű üzleti érzékkel megspóroltunk 50 rupiát (nem egész egy euró 3 főre), és gyalog vágtunk neki a nagyjából háromnegyed órás útnak. Útközben újabb makákó (most karnyújtásnyira), aztán jót mosolyogtunk a "Clean Agra, Green Agra" feliratú egyenruhát viselő utcaseprőkön.
A Lal-Qila, vagyis a Vörös erőd az UNESCO Világörökség része. A rajputok által épített, 1558-ra már omladozó elődjét sikerrel ostromolta meg Akbar mughal uralkodó. Agrát fővárosnak tette meg, majd grandiózus, 4000 embert foglalkoztató építkezésbe fogott. Ezt végül unokája, Shah Jahan fejezte be, egyes részeit a saját ízlésére formálva: néhány, vörös homokkőből emelt részt az általa kedvelt fehér márványból faragtatott újra. Élete végén nap-mint nap élvezhette a hűs termeket: fia Aurangzeb fellázadt, az uralkodót, tulajdon apját pedig az erőd falai között tartotta fogságban, egészen annak haláláig. A luxuskivitelű börtönben a bezártságot leszámítva valószínűleg nem szenvedett hiányt semmiben, a dúsgazdag család birtokában volt sok más kincs mellett a híres Koh-I-Noor gyémánt is.
Bár a komplexum egy része felújítás ürügyén zárva tartott, bőven megizzasztott minket a maradék, bejárható terület is. A hátsó, folyóra néző ablakokból a Taj Mahal látható, állítólag itt búslakodott egykor Shah Jahan is, a távolból szemlélve felesége síremlékét.





A késő délutánt a bazárban, az estét az első este már kipróbált vegetariánus étteremben töltöttük. Még egyszer meg kellett kóstolnunk a viccesen olcsó és évek múltán is nyálcsorgatva emlegetett rhajasthani thalit, aztán korán aludni tértünk, hogy másnap reggel Jaipurba vonatozzunk a reggeli gyorssal. (Előtte Ádám a közelben még megkóstolt egy kis vízi bivalyt. A pincér barátságosan érdeklődött, mi pedig kissé unottan válaszoltunk a szokásos "Which country?" kérdésre. "Slovakia? Czech Republic? Of course, Ostrava, Brno, Bratislava!" - ujjongott az ideiglenesen a családi étteremben kiszolgáló tanár, mi pedig pirulva hallgattuk, ahogyan európai utazásáról mesél.)
Bár a booking.com ígérete szerint a Hotel Rajért fizetett árnak tartalmaznia kellett volna a reggelit és a tuktuk díját is, az esti megerősítés ellenére megküzdöttünk érte, hogy elérjük a hajnalban induló vonatot, és ne korgó gyomorral induljunk útnak. A staff a padlón horkolt, és nemhogy komplett angol reggeli, de egy szelet száraz kenyér sem várt minket, sőt, a háromkerekű sem érkezett meg időben. Elkeseredésbe forduló kitartásunknak hála sikerült fölébresztenünk az egyik alvó alkalmazottat. Pincér? Recepciós? Takarítóbrigád? A Hotel Rajban ez az utolsó a legvalószínűtlenebb. Türelmetlenségünknek hála rittyentett nekünk egy kis teát, kávét meg pirítóst. Valószínűleg átérezte a helyzetet, és hogy ne veszítsünk időt, az Ádám által megkritizált kétes tisztaságú kést (A kétes tisztaságú erős eufemizmus. Elég egyértelműen volt koszos.) helyben, két ujj között áthúzva próbálta meg konszolidálni. Beletörődtünk, és mire bekaptunk pár falatot, a járgány is előkerült.