2013. január 8., kedd

Meknes

Marokkóban első látásra nagyon meglepő a vasúti menetrend: mindenhová egyszerre indul a vonat, bármelyik állomáson is várakozzunk éppen. A magyarázat banális: összesen egy vonal épült az egész országban, így ugyanaz a járat indul pl. Casablancából Rabatba, Fezbe és Meknesbe is, csak az elektromos kijelző alapján tűnik úgy, mintha több különböző szerelvényről lenne szó. Az utazás egyébként kényelmes, gyors és kiszámítható, másodosztályon sem zsúfolt, és még tiszta is. Útközben meg lehet bámulászni az ablakon, kártyázni, név-állat-tárgyazni és kukacos gránátalmát vásárolni.


Meknesi szálláshelyünket csak elrettentő példa gyanánt lenne érdemes megemlíteni, de sajnos az istennek sem jut eszembe, mi volt a hely neve. Ami pozitívum, az az ára (a többi szálláshelyhez képest) és az, hogy nagyjából száz méterre van a tértől, ahol az esti mulatság kap helyet. A város maga nem éppen a turizmus fellegvára, de a közelben található két látványosság is, amiket az utazós blogok melegen ajánlanak. Mindkettő kipipálható egy hosszabb délután folyamán, de Moulay Idriss miatt nem fájdítanám különösebben a szívemet, ha időhiány miatt kiszorulna a programból. 
A néhai szultán, akiről a település a nevét kapta, 789-ben érkezett Marokkóba, és masszív térítésbe fogott. Ahogy a példa mutatja (a marokkóiak majdnem 99 százaléka muzulmán), meglehetősen sikeresen. (Szerencsére a helyiek - legalábbis azok, akikkel mi beszédbe elegyedtünk - büszkén vallják, hogy a többi vallás sem smafu, és pl. a zsidók meg a keresztények is emberszámba vehetők-veendők.) Az egykori uralkodó jelenleg a város mauzóleumában látogatható - persze, csak az igazhívők által, a gyaurok erre azért nem méltók. Itt található az ország egyetlen kör alaprajzú minaretje, és öt idelátogatás felér egy mekkai zarándoklattal. Érdekes ugyan olvasni róla, de mivel a hely spirituális oldala nem mozgat meg igazán, élményszámba csak a kilátás vehető - ami viszont nagyjából 5 percig és néhány fotó erejéig érdekes.








Moulay Idrissnél sokkal maradandóbb élményt nyújtanak a nem messze található római kori romok. Látni őket ugyan az idrissi kilátóról, de nem kell hinni az útikönyveknek: hacsak nem gyaloglással akarjuk tölteni a fél napot, a másik felében meg a 30-40 fokos hőségben való slattyogást kipihegni, nem érdemes jármű nélkül nekivágni. Az ie. 3. századtól egészen az isz. 11-ig lakott Volubilis az Unesco Kulturális Világörökség része - méltán. Bár a renováció hagy némi kívánnivalót maga után (téglával berakott falrepedések), a mozaikok és az épületek kifejezetten jó állapotban vannak, és tényleg érdemes őket látni. Összesen vagy 30 padlómozaik található szerteszét a jónéhány hektárnyi területen - kisebbek, nagyobbak, és akad néhány igazán tekintélyes méretű is. Vezetőt nem fogadtunk (Az indiai guide-okkal ellentétben a marokkóiak respektálták, ha azt mondtuk valahol, inkább egyedül fedezzük fel a terepet.): bár némi háttérinformáció nem ártott volna meg, élmény volt a Lonely Planet kezdetleges térképecskéje alapján keresgélni az érdekességeket.




Bár Meknes maga nem ígérkezette a legtutisabb turistaparadicsomnak, egy-két nevezetesség azért akadt: a marakeschi Jeema-el-Fnára hajazó tér és a hitetlenként is látogatható mauzóleum mellett az egykori uralkodói magtár és istálló várja az idetévedőket. Az utóbbiba igyekezve még a mostanában sokat szapult Lonely is azt ajánlja, hogy fogadjunk taxit vagy caleche-t (lómeghajtású Csipkerózsika-dizájnos hintót). Utólag (és útközben) erősen bántuk, hogy nem így tettünk, erősen elfáradva és többrendbeli kérdezősködés árán érkeztünk meg, hogy egy kicsit ténferegjünk a félhomályban az impresszív méretű csarnokoban, meg egy kicsit a napfényes, már beomlott boltozatú egykori pariparaktárban. 



A múzeum kapcsán muszáj megemlítenem a tó partján békésen üldögélő bácsit, aki érkeztünkkor élénk gesztikulálásba és mutogatásba kezdett. Az előző években Ázsiában kifejlesztett reflexnek köszönhetően fapofával és egy szó nélkül haladtunk el mellette, mígnem pár méter után egy járókelő föl nem világosított: a bácsi figyelmeztetni próbál, hogy a nyitvatartás megváltozott, és még egy órát kell várni arra, hogy beengedjenek...


Meknesben egyébként beszereztünk egy angol-francia szótárt, reménykedve, hogy majd ha ennek a segítségével bogarásszuk végig az étlapot, mást is fogunk enni, mint zöldséges kuszkuszt és zöldséges tagine-t. Ez nem jött össze, a vega szekció tényleg ennyiben merül ki, a galambbal töltött lepény (pastille) és a különféle birkás eledelek pedig állatevő tesómat sem hozták lázba.  




5 megjegyzés:

  1. Egyébként vonaton kitűnően lehet franciául és arabul beszélő hölgyekkel is társalogni órákon át... Ill. hallgatni őket, aztán tágra nyílt szemekkel várni, hogy valaki a vagonban majd lefordítja angolra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bakker, erről már meg is feledkeztem, pedig mennyire vicces volt...

      Törlés
    2. Ez amúgy Casából volt Rabat felé, ugye?

      Törlés
    3. hat... azt hiszem. vagyis igen.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés