Fez

Fezi két-három napunk több szempontból is változást hozott. A modern, nagyvárosos szakasz itt fordult át hagyományosabba, és részünkről a feszengés, távolságtartás, bizalmatlanság is itt engedett fel. Elmaradottabb, de számunkra sokkal szerethetőbb rész következett. Nemcsak az egykori középkori főváros hangulata és barátságos szállásadóink tehetnek róla, hogy innentől kezdve már sötétedés után (értsd: délután hat óra) is kószáltunk erre-arra, sőt, már nem csak a turistákkal álltunk szóba.

Főhadiszállásul a Pension Bathát választottuk: a szoba ugyan kicsi, egyszerű, de tiszta és határozottan kellemes. A csodálatos Bab Bou Jeloudtól (nem használok túl gyakran ilyen elcsépelt és fellengzős jelzőket, szóval ennek itt most súlya van :) csak pár perc sétára található. A Bou Jeloud kapu 20. századi építmény, és a világ egyébként legnagyobb kizárólag gyalogosan megközelíthető városrészét határolja el az újabb kerületektől. Az egyik oldala zöld mozaikkal díszített (az iszlám színe, gyakran a minaretek vagy egyéb, az egyházhoz tartozó épületek is ilyenek),  a másik pedig ennek kék tükörképe, ami magát Fezt jelképezi. Sötétkékek pl. a kerámiatárgyak is, amik az itteni műhelyekben készülnek: tagine-edények, sótartók és miniatűr csempék. Az utóbbiakból később mi is beszereztünk egyet-egyet, miközben épp a szűk utcácskákat jártuk be, és épp nem akartunk venni semmit. Itthon az enyém most söralátétként szolgál.

A falon kívül a zsidó várorészben, a Mellahban jártunk rögtön az első délután. Az eredeti lakosok ugyan már nagyrészt elköltöztek, de hátrahagyták tipikus, faerkélyes házaikat, és a közöttük lapuló, szerény méretű zsinagógát, benne pedig a rituális fürdőt, a mikvét. Megmerülni a víz színe és állaga miatt nagyon nem szerettem volna, remélem, mások sem teszik.

Mivel a Lonely Planet és minden egyéb utazós blog és fórum is melegen ajánlja, hogy a zegzugos medinának lehetőleg egy helyi vezetővel vágjunk neki (A látványosságokat tényleg nem találtuk volna meg magunk, de kóvályogni egyedül is élmény.), a Mellah után elég idő híján aznap inkább már csak a szállásunk melletti szőkőkútnál ücsörögtünk. Ahogy lement a nap, úgy gyűltek össze az esti órákat közösen, a tévé és a számítógép helyett a színes fényekkel megfestett csobogó körül töltő emberek. A félhomálynak köszönhetően naccerűen beolvadtunk, sőt, másnaptól úgy éreztük, hogy ennek már a hétágra sütő nap sem akadálya többé.

Fez óvárosa az Unesco Kulturális Világörökség része. Zegzugos utcácskáin a Bab Bou Jeloudnál "leszerződött" berberünk kalauzolt végig. A nevére sajnos nem emlékszem, és most az sem segít ki, hogy telefonszámával együtt gondosan bejegyezte a jegyzetfüzetembe. Meg az egész arab ABC-t is, de ebből kb. ugyanannyit tudok elolvasni. 

A kaputól indulva végigsétáltunk a tevefejeket, élő csirkéket, kaktuszgyümölcsöt és nagyjából 15 fajta olivabogyót árusító piacon. Berberünk barátjánál mandulát és datolyát kóstoltunk.

Mecset és Korán-iskola. Istennek hála, hitetlenként is látogatható :)

 

Több olyan helyre is bekukkantottunk, ahova egyedül eszünkbe sem jutott volna benézni. Az egyik díszes kapu mögött a fenti szövőüzem működik. Kérésre vagy kéretlenül sivatagi módra betekernek, annak ellenére, hogy előre szóltunk, nem veszünk semmit. Fotóm onnan ugyan nincsen, de egy másik, sokkal kisebb (még nekünk, hobbitméretű embereknek is hajolni kellett) ajtó mögött egy egész kisiskolás osztályt találtunk. Itt mi is tanultunk valamit: Salam alaykum!

Marokkói gyöngybolt.

Néhány utcára jut egy sütöde, ahol az előre bedagasztott tésztát kemencében készre sütik. Az inas ugyan megpróbált némi aprót kunyerálni, de nem járt sikerrel, sőt, vezetőnk sem díjazta az igyekezetét.

 

Eddigre már kiderült, hogy berberünk nem hétköznapi berber. Hol egy kifinomult ízléssel berendezett riád udvarába vezetett minket, ahol szívélyesen eltársalgott a francia, Depardieau-re hajazó (orrozó) tulajjal, hol egy felső kategóriás étterem gyönyörű berendezését mutogatta. Közben kisült, hogy napközben guide, esténként főszakács az étteremben, 15 éven keresztül pedig a királyi család konyháján szorgoskodott. Kitűnően beszél angolul, és nagyon sok háttérinfót is kapunk. Pl. most már azt is tudjuk, mit hordanak a berberek a djellaba alatt (air-condition trousers). Esti munkahelyére szívélyesen meginvitált minket, nagyon barátságos áron, de mivel estére már lefoglaltuk jegyünket a Merzougába induló buszra, sajnos vissza kellett utasítanunk a sokfogásos, tradicionális zenével és táncokkal kísért vacsorát.

Fez legismertebb látványossába a bőrcserző műhely, ami a világ legrégebben működő manufaktúrája. Hogy a feldolgozás folyamata az elmúlt néhány évszázad során nem sokat változott, abban biztos vagyok. A különböző kedves élőlények (kecske, birka, tehén, teve) felső rétegének lehántása után fertőtlenítésre van szükség. A magyarázat szerint rendkívül bőrbarát a technológia: a húscafatokat és egyéb véres maradványokat térdig, néhol combig ammóniában dús, teljesen természetes tehénpisiben állva kell eltávolítani, így tuti az eredmény. Az egyetlen különbség az eredeti munkafolyamathoz képest talán csak annyi, hogy ezer éve valószínűleg még nem osztogattak mentát a bejárat mellett rövid magyarázat kíséretében: "berber gasmask".

 

 



Fezből estefelé indultunk tovább busszal a Szahara legszéle felé, Merzougába. Itthon  már előre összetojtuk magunkat arra gondolva, miféle ósdi közlekedési eszközön zötyögünk majd, de ez eléggé fölösleges volt. Szerintem ugyan nincs olyan 10-12 órás buszút, amit kényelmesnek lehet nevezni, de az SAD-t, úgy látszik, nem olyan nehéz fölülmúlni...