2014. június 7., szombat

Vasco City

A hosszú, unalmas zötyögés alatt kigondoltuk, hogy mivel a reggeli érkezés és a másnap hajnali repülőút között szinte egy teljes napunk marad még, egy más jellegű szeletét is fölfedezzük a kókuszpálmás, barátságos goai tengerpartnak. A kis faluk után most egy nyüzsgő várost választottunk - ott biztosan tudják majd, hogyan készül a Mojito. A Lonely-ban ugyan nem említették, de Vasco szimpatikusnak tűnt: kb. húsz km-re a reptértől délre, így majd kicsit későbbre csúszhat a hajnali ébresztő. Biztosan jó hely, gondoltuk, itt kötött ki annak idején a nagy utazó, Vasco de Gama is, akiről a nevét kapta a település. Szerencsénkre a busz útba ejtette a mi alternatív uticélunkat, és még ha hivatalos megálló nem is volt beiktatva, szívesen kitettek minket a városközpontban. Lecuccoltunk, és szemlélődni kezdtünk, vajon melyik irányba induljunk szállást keresni. Úgy képzeltük, hogy megszabadulunk a pakkoktól, és a hasunkat süttetve, hébe-hóba az óceánban megmerítkezve próbálunk meg regenerálódni továbbindulás előtt.
Mivel a könyv nem nyújtott segítséget, és a sós tengerszagot hozó, finoman lengedező szellő sem csapta meg az arcunkat, a helyiektől reméltünk segítséget: guesthouse-ok és a beach után tudakozódva csak zavartan csóválták a fejüket, és mindannyian egyhangúan az egyik téren található hotel felé irányítottak. Itt már éreztük, hogy valami nincsen rendben, de a csalódottság akkor döntött rekordokat, amikor megláttuk az ugyan jókora, de kifejezetten a szocialista pozsonyi Hotel Kijevre emlékeztető szobát, utána nem sokkal pedig a borsos árakat. És valamikor ilyentájt kezdett el esni az eső. 
Csövezni éppen nem volt kedvünk, egyéb alternatíva meg nem kínálkozott, így végül kivettük a szobát. Jókorát durmoltunk a hajnali hármas ébredésig, csak vacsorázni és tuktukot keríteni dugtuk ki az orrunkat. Az utóbbi rizikós biznisz, ha ilyen korai időpontról van szó: vajon mennyi az az ár, ami nem számít még túl nagy lehúzásnak, de elég kecsegtető ahhoz, hogy a sofőr megküzdjön miatta a hajnali időponttal? Kivételesen szerencsénk volt: nem fizettünk túl sokat, lelkiismeretes emberünk ennek ellenére a délután folyamán még föl is hívott minket, hogy pontosítsuk, mikor indulunk.
Ahogyan szálláshelyből, úgy étkezési lehetőségből sem volt túl nagy a választék: a hotel szomszédságába rohantunk át a közben tetőpontjára hágó utómonszun otthon ismeretlen erősségű felhőszakadása közepette. Sajnos étteremből sem volt low-budget, és bár az árak nem voltak egetrengetőek, a státuszszimbólumnak számító légkondi ezerrel dübörgött. Bőrig ázva, az italok mellett zuzorogva kértük a pincért (Elfelejtettünk szólni, hogy nem kérünk jégkockát.), hogy állítson a 18 fokon a kedvünkért. Szívesen megtette, és lejjebb csavarta 15-re...
Újabb, nagyon rövidnek tűnő szunyálás után fél háromkor csörgött a vekker a mobilból. Gyorsan kitöröltük a csipát, és kicsit izgulva cipekedtünk lefelé, hogy vajon fölébredt-e az emberünk. Szerencsére már várt minket, és a zuhogó esőben, összeverődött kóbor kutyák között időben leszállított minket a repülőtérre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése