2013. május 26., vasárnap

Galle

A yalai állatmegbámulós kaland után az egykori holland kikötővárosba, Galle-ba buszoztunk. A hajnali ötös kelés miatt kissé nyúzottan érkeztünk Matarába, ahol a faluzósról expresszre váltottunk, mégis rögtön kiment az álom a szememből, amikor az ülésem alatt a kényelmi okokból lerúgott papucsomat kezdtem keresni. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Sri Lanka-i utazással nem csak az az álmom válik valóra, hogy távoli, egzotikus helyekre jussak el, hanem az a másik visszatérő is, amelyikben nem találom a lábbelimet, és mezítláb kell mászkálnom, nyilvánosan.


A fele megvolt: a másikat meg a buszsofőr meg egy segítőkész néni sem tudta megtalálni - poénból tüntette el valaki, vagy a nagy tolakodásban hátracsúszott és kirepült egy megállónál. Átnéztük az összes környező ülés alját, még a szőnyegek alá is bekukkantottunk, sehol semmi eredménnyel. A fele fülbevalómat még Haputáleban sikerült elkeverni (A maradékot továbbra is hordom. Bár az arcfestéket meg a magas sarkú cipőket szívből utálom, ez az egyetlen pont, ahol a hiúság nem enged: fülbevalónak lenni kell, és egy még mindig jobb, mint egy sem.), most emellé még egy fél pár papucs is társult. A szandálom már rég szétszakadt, így mostanában a rózsaszín zuhanypapucsra szorítkoztam, a zárt sportcipőt a hátizsák mélyére elásva tartom, és csak különleges alkalmakkor bányászom elő. A buszmegálló a dudáló tuktukokkal meg a hirtelen ránkszakadó esőfelhővel nem volt a megfelelő helyszín és időpont.
Talán a hiányos megjelenésemnek köszönhető, de aznap este igazán korrekt árat sikerült kialkudnunk a Beach Haven Guest House-ban. Az egykori holland erőd falai között található, kétszintes vendégház lassan ötven éve tartozik a legjobbak közé a városban, már a LP első kiadása is ajánlotta a barátságos hangulatú szálláshelyet. Este elkódorogtunk egy jó hideg mangódzsúszra a szomszéd utcába, másnap pedig egy erős kávé és egy finom muffin reményében egy közeli cukrászdában reggeliztünk. Az előbbit kár lett volna kihagyni, az utóbbi hely összeszáradt, megmikrózott csokis sütije nélkül viszont nem vesztettünk volna sokat.
Galle kikötőjét még a portugálok építették, majd holland kézen keresztül angol fennhatóság alá került. Jelenleg az Unesco Világörökség része, és a legnagyobb, európaiak által létrehozott erődtménynek számít Ázsában. Érdekessége, hogy a masszív falak ellenálltak a 2004-es cunami pusztító erejű hullámainak . A várost egyébként nagyrészt szingalézek, kisebb arányban arab származású mórok és burgerek, vagyis az egykori telepesek leszármazottai lakják.





A mediterrán hangulatú utcák nyugalmát csak a helyenként a szokásosnál határozottabb szuvenírárusok és a falhoz láncolt, kétségbeesett majomgyerek zavarják meg. Elengedném, amíg a gazdájára várakozik, de nem merek hozzányúlni a veszettség meg az éles fogai miatt, a bőgés meg sajnos keveset segít rajta. Ami az itthoni cirkuszokban a sátorponyva takarásában játszódik, azt Ázsiában nem próbálja rejtegetni senki: a makákó szenvedése nem kever olyan hírverést, mint a tavalyelőtt a pinnewalai "állatmenhelyen" agyonszúrt elefánt halála, pedig mindez ott játszódik le a napsütötte utcákon, a pálmafák alatt. Mosolygó, jól öltözött turisták dobnak pár érmét az idomárnak, hogy egy mutogatható fénykép kedvéért életben tartsák az ehhez hasonló vállalkozásokat.
A Rough Guide által Ázsia legrosszabb múzeumaként beharangozott tengerészeti múzeumot a borsos árú belépőjegy miatt nem erőltetjük, de az álmos, óceánillatú nagyváros azért elszórakoztat minket egy fél napra. Dél körül sietve továbbindulunk, hogy a maradék időt a tengerparton, kókuszdiót szürcsölgetve töltsük el. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése