Pushkar 1

Úgy tűnik, beálltam a zarándokok sorába: harmadszor járok Pushkarban, ahová sokezer hindu vándorol el minden évben, hogy meglátogassák Brahma isten templomát (nagyon kevés helyen található Brahmát tisztelő szentély), és megmerítkezzenek a szent tóban. A tavat és magát a várost hegyek, dombok veszik körül, a csúcsok közül kettőn az istenség feleségeinek templomával. Kissé álmos itt a hangulat, jókat lehet üldögélni a parton és a teraszokon, sőt, még egy különösen nyugodt éttermet is felfedeztünk, ahol banánfák árnyékában lehet szürcsölni a frissen facsart gyümölcsleveket. Idilli, és én most mégsem vidám dolgokról fogok beszámolni - azokról majd legközelebb.

A betegségen meg az autóbérlős átverésen kívül, ha jól emlékszem, nem írtam kellemetlen dolgokról, pedig Bundin és tavaly Jodhpuron kívül, azt hiszem, nem volt olyan város, ahol legalább egyszer-kétszer ne esett volna meg ilyesmi. Soha senki nem vett el tőlem semmit a szó szoros értelmében, nem törték fel a szobánkat, nem nyitották ki a táskánkat, mégis előfordul, hogy úgy érzem, valamit elloptak tőlem. 

Tegnap reggel mi is elmentünk a templomba, és ahogyan tavaly is, a bejáratnál kaptunk virágokat, hogy elhelyezhessük a szobroknál. Nem, nem vagyok hindu, de valahol azt olvastam, és persze így ésszerű, hogy tisztelni kell minden kultúrát és minden embert, bárhol is jár az ember, és bármilyen furcsának is tűnnek a szokások, szóval én így szerettem volna megtisztelni őket és megköszönni a Pushkarban töltött nyugodt napokat. A templomban mellénk szegődött egy fiatal, kb. 30-as férfi, és nagyjából három mondatban elhadarta, milyen sorrendben kell a szobrokhoz lépni, melyikhez kell tenni virágot, és említette, hogy a tóba is szokás dobni néhány szirmot. A templomból kifelé újra találkoztunk vele: a jutalmát követelte, amiért eligazított minket. Nem kapott tőlünk semmit (Nem éreztem úgy, hogy érdemelt volna, és a kéretlen szolgáltatásokért egyébként sem szoktam fizetni.), mire kitépte a kezemből a tóba szánt rózsaszirmokat, és faképnél hagyott. 

Általában rá szoktam fogni, hogy az effajta dolgok azért történhetnek meg, mert a legtöbb ember borzasztó körülmények között él, és szüksége van arcátlanságra és csalafintaságra, hogy megszerezze a napi betevő falatot magának és családjának. A pushkari illető viszont különösen jól öltözött volt, és pl. az az árus sem tűnt szegénynek, aki kipottyantott egy-két fűszerzacskót a táskából, miközben a megvásárolt árut csomagolta. Vagy a sofőrünk, aki mindenáron olyan szálláshelyre akart vinni minket, ahonnan jutalékot remélt, és először még ajánlgatta az egyik szálláshelyet, amikor pedig nélküle kerestük fel, már kifejezetten agresszív volt. Vagy a pincér, aki a teljesen ízetlen italról állította, hogy nem higította fel a gyümölcslevet semmivel. Két perccel később már csak azt bizonygatta, hogy nem a csapból engedte bele a vizet. A pap, aki megígérte, fölvisz a templomtoronyba, de csak beszélt, beszélt, és a végén csak a fizetséget kérte, a toronyban nem jártunk. A vasutas, aki jó árat segített kialkudni a riksán, és végül 60 Rs helyett ötször annyit fizettünk.
Sajnos még nagyon sokáig tudnám sorolni, és tudom, nem vagyok egyedül. Az ilyen és ehhez hasonló esetek gyakran szóba kerülnek, amikor este egy sör mellett ismerkedünk a többi utazóval. Vagy az, hogy miért áll mindenhol szemét az utcákon. Vagy hogy milyen sorsuk van itt az állatoknak. És a gyerekmunka, meg a szociális juttatások teljes hiánya.

Azt hiszem, a legtöbb probléma visszavezethető a kötelező és ingyenes oktatás teljes hiányára. Talán jobban meg tudnák becsülni az értékeiket, ha mindenki számára elérhető dolog lenne beülni az iskolapadba. Talán nem kaparnák bele az egyedülálló falfestményekbe a nevüket. Talán nem állna még a Taj Mahal gyönyörű kertjében is a kukák körül (!) a szemét, és kevesebb lenne az üres tekintetű, 5 rupiát kéregető gyerek az utcákon. Talán szappannal mosnának kezet, és talán elkezdené zavarni őket az utcán, lefedetlenül folyó szennyvíz. És talán mindenki azon igyekezne, hogy az idelátogatók maradéktalanul jól érezzék magukat, és én azt meséljem nektek, hogy a kirándulás fenékig tejfel...