A család sajnos valószínűleg panaszkodni fog, mert mióta megérkeztünk, a leszállás utáni kollektív sms-küldésen kívül nem sokat kommunikáltunk velük. Három napja hajnalban érkeztünk meg Sri Lankára, és azóta folyamatosan történik valami.
A fővárosban, Colombóban szálltunk le egy dohai transzfer után. A Qatar Airlinesszal először utaztunk, és remélem, nem utoljára. A reptéren szívesen kinyomtatták az elfelejtett vízumunkat, a kaja pedig meglepően finom volt (jobb, mint a tegnapi ebédünk a Rough Guide által ajánlott helyen). Az egyetlen szépséghibája az utazásnak, hogy összecserélték a neveinket, így a gombás körítéssel együtt egy csirkefalatka is lecsúszott. Hála a figyelmetlen pincéreknek több mint három év növényevés után 5 napon belül kétszer ettem véletlenül halottat.
A colombói reptéren a duty-free üzletekben nem alkoholt, cigit meg parfümöt, hanem mosógépet és hűtőszekrényt lehet venni.
Fel voltam rá készülve, hogy Delhihez hasonlóan Colombóban sem lesz egyszerű hajnali négykor megküzdeni a taxisokkal, ennek ellenére nagyjából 5 perc alatt szereztünk egy tuktukot teljesen elfogadható áron. Előre foglaltunk szállást, mert az ország egyetlen repterétől 15 percnyire található Negombo minden utazó első és utolsó megállóhelye, így helyben, hajnalban nem lenne egyszerű megoldani az alváskérdést. Szobánk egyszerű és kicsi, de a másnap reggeli zuhanyrózsacsere és a két jókora csótány eltávolítása után már nem volt okunk panaszkodni. Sőt, melegen ajánlom a helyet: a tulajdonosnak, Sachal Mirnek és a rendszeresen itt pihenő Sabrine-nek köszönhetően igazán otthon érezhettük magunkat. Az India déli csücskében, Bangalore-ban élő német hölgy elkalauzolt minket a helyi halpiacra, ahol beszerezte a vacsorának valót: néhány halfejet és haldarabot a kókuszos-fahéjas, tipikusan Tamil Nadu-i halleveshez, meg a szomszédban némi zöldséget a curryhöz.
Délután a Negombót Colombóval összekötő, a hollandok által kiásott csatornán és az otthoni Kis-Duna-ághoz és szigetecskékhez hasonló, de sós vizű lagúnán csónakáztunk. Idegenvezetőnk, Amalka lelkesen mutogatta a különböző élőlényeket: a sokféle és sokszámú madáron kívül láttunk egy rettenthetetlen, nagyjából 20 centis krokodilt és egy water monitor névre hallgató, nagyjából egy méter nagyságú, lomha gyíkot.
Hazafelé menet benéztünk a Szűz Máriának ajánlott jókora templomba - nagyjából 90 felszentelt katolikus egyházi építmény található szétszórva az ötvenezres városban, (Az indiai Goához hasonlóan itt is alapos munkát végeztek a portugál fennhatóság idején érkező misszionáriusok.), a zöldség- és gyümölcspiacon pedig beszereztünk ananászt, papaját, mandarint és banánt, hogy mi is hozzájáruljunk valamivel az esti közös vacsorához. A házigazdán és Sabrine-on kívül egy angol balettáncos, egy izraeli ex-katona lány, egy középkorú, utazgató házaspár, és egy nyugdíjas francia néni-nagyon furcsa amerikai-pakisztáni srác (I have a strange name because I am a very strange person.) páros csatlakozott hozzánk. A korlátlan mennyiségű sörfogyasztást és magát a vacsorát Sachalnak és Sabrine-nek köszönhettük, a házaspár, Jen és Nick pedig, akik másnap továbbutaztak az országból, a helyi, 1 GB internettel is feltunkolt SIM-kártyájukat hagyták itt nekünk.
A vacsora nagyon jól sikerült, szuper volt a kertben üldögélve beszélgetni, de aztán hajnalban arra is rájöttünk, miért nem olyan tuti, ha Sachal a kelleténél jobban érzi magát az este: miattunk ugyan kicsoszogott pizsamában, mezítláb reggel négykor, de a másnap három óra körül érkező megfáradt utasokat Ádám engedte be. Sajnos nem tudtuk, melyik az üres szoba, a házigazdát pedig nem sikerült felébreszteni, ezért kelletlenül ugyan, de tovább indultak, hogy szobát találjanak.
Másnap reggel az unescós Dambullába utaztunk tovább. Az út kurunegalai átszállás előtti részén megtapasztaltuk, milyen az az út, amelyikhez az angolok távozása óta nem nyúlt hozzá senki. Terveztem, hogy majd írogatok, de ez helyett csak azon járt az eszem, hogy miért nem hoztam sportmelltartót.
Dambullában nem sok látnivaló akad, de két éjszakára is egyeztünk le szállást, hogy a közelben található attrakciókhoz is innen utazhassunk. Nem vacilláltunk sokat, a Rough Guide ajánlotta panzió és étterem, a Saman's Guesthouse mellett döntöttünk. A szobák tágasak és tiszták, a berendezés ízléses. Egyértelmű pozitívum, hogy van wifi: becsukott ajtó mögött ugyan nem működik, de az ebédlőből még haza is skype-oltunk, szerintem jobb minőségben, mint az utóbbi időben otthonról a 35 km-re lévő Pozsonyba szoktunk. A felszolgáló hölgy nagyon kedves, és jó áron szerzett nekünk tuktukot a következő napra, de hogy a kajálós szekcióban miért ajánlák a helyet, azt több próbálkozás után sem értem. A vega menü ugyan aránylag finom és sokféle fogásból áll, de akkor is jéghideg, amikor elméletileg éppen elkészült. Ádám hatalmas, a tányérról is lelógó hala szerintem csak egy fazék forró vízben lett megforralva, utólag egy kevés híg csilis-paradicsomos mártással meglocsolva. A panaszra, hogy annyira nyers maradt, hogy a kemény hús nem válik el a csontoktól, szerencsére tovább párolták.
A dambullai látványosság a hegy tetején található barlangokban rejtőző 5-fülkés buddhista szentély. Az elsőket az ie. 1. században élt és tamil támadók által meghajkurászott Vattagamini király alakíttatta ki, miután 14 éves száműzetése és a barlangokban való bújkálása után sikeresen visszaszerezte a trónt. A többméteres, fekvő Buddha-szobrok mellett (mögött és fölött) a falfestményeket is érdemes megcsodálni. Helyenként egyedülálló módon kombinálják a hindu és buddhista istenségeket, a későbbi, többszörös renováció során pedig egy barokkos kerub is becsusszant a képbe.
A 20 km távolságban található Sigiriya, vagyis az Oroszlánszikla hosszabb és érdekesebb programot kínál. A környező síkságból kiemelkedő, meredek hegyorom már az ie. 3. században sem volt lakatlan: buddhista szerzetesek húzódtak ide, hogy zavartalanul folytathassák aszkéta életmódjukat. Az isz. 5. században azonban a békés remeték helyett maga a trónbitorló Kassapa király költöztette ide az udvartartását. Miután a sziklába falaztatta apját, mert az nem mutatta meg rebellis fiának az államkassza rejtekhelyét, és Dél-Indiába üldözte a jogos trónörököst, a 200 m magas hegyorom tetején alakította ki főhadiszállását. A csupán keskeny lépcsőkön megközelíthető kőszirt remek védekezési lehetőséget kínált, de az önjelölt uralkodó elefántháton, nyílt terepen fogadta a visszatérő Mogallanát. A csata hevében megrémülő elefánt kissé meghátrált, mire Kassapa serege menekülni kezdett azt gondolván, hogy a király visszavonulást jelzett. A reménytelen helyzetben magára maradt uralkodó öngyilkosságot követett el, Sigiriya pedig újra a sokkal kevésbé vérszomjas szerzetesek lakhelye lett - egészen 1155-ig, amikor aztán néhányszáz évre, a régészeti kutatások megkezdéséig magára hagyták.
A csúcs meghódítása és a trópusi, hirtelen és heves eső friss mangódzsúsz mellett való átvészelése után Habaranába indultunk. A hivatalos, eléggé drága dzsippes szafariról a sofőrünk lebeszélt, és a tuktukkal, a főúton maradva próbáltunk elefántokat találni. Nem láttam rá nagy esélyt, de hirtelen megálltunk, és a forgalomtól nagyjából 20 m távolságban megpillantottunk egy ormányost. Bemerészkedtünk a pálmafák és a gizgaz közé, ahonnan már láttuk az egész csordát: három felnőtt és három jóval kisebb állatot. Békésen legelésztek, és nagyjából még 10 m-t közeledtek felénk, amikor aztán észrevettek és visszavonulót fújtak. Szerencsére nem szaladtak messzire: amikor visszaszáltunk a járművünkbe, nem messze mögöttünk szorosan egymás mellett maradva átszaladtak az úton.
Messze nem volt ugyan olyan nagy élmény, mint a találkozás a vadon élő elefántokkal, de azért nem akarom kihagyni: egy negyven perces túra erejéig elefántháton jártuk a kertek alját. Banánt vettünk a Kandula nevű ormányosnak, és belemerészkedtünk vele a város végi tocsogóba.
Posted with Blogsy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése